11. rész

- Jó napot. Szeretnék kicsit utána olvasni a város történetének. Jelentkeztem a történelem versenyre és mivel nemrég költöztünk ide szeretnék többet tudni a lakóhelyemről.- erősen mosolyogtam a nőre.
- Persze. Van valamilyen konkrét irány ág?- kérdezte lelkesen.
- Nincs. Igazából minden érdekel.- a nő bólintott és eltűnt egy ajtó mögött. Én leültem egy asztalhoz, mire elmém tett egy rakás mappát.
- A feljegyzések a konföderáció óta maradta fent.
- Ó. Ez érdekes! Itt is voltak boszorkány égetések? A nagyanyám régen mesélt erről.
- Boszorkányok? Ó itt nincs semmi természet feletti.- nevetett a nő. Bólintottam és tanulmányozni kezdtem egy mappa tartalmát, legalább is úgy tettem.
 " Érdekes ez a lány. Talán szólnom kellene róla Davenek. Egyből a boszorkányokról kérdezett... talán többet tud mint kellene. Szólok Davenek." Azonnal abba hagytam a hallgatózást. A nő elé vetítettem egy telefon csörgésének hangját, majd úgy tettem mintha felvenném a telefonomat.
- Szia. Persze. Most? De... na jó. Persze mindjárt indulok. Szia. Én is téged.- tettetem a beszélgetést. Felálltam és felkaroltam a mappákat. A nő asztalára tettem.
- Sajnálom, de most el kell mennem. Holnap be tudok jönni?
- Igen pénteken és hétvégén vagyunk csak zárva.
- Ó ez nagyszerű. Köszönök mindent. Viszlát.- mondtam és kimentem a kocsiba. Ki ez a Dave? Az új kérdés egészen felkavart. Ez a város mégsem olyan békés, mint ahogy mondják? Beszélnem kell Nortonnal. Haza mentem és lepakoltam a cuccaimat.
- Hogy telt a napod?- kérdezte apu miközben némi ebédet készítettem.
- Jól.
- Ennek örülök. Találtál valamit a levéltárban?
- Ami azt illeti szerintem a nő aki ott dolgozik tud valamit. Szóba hoztam a boszorkány égetéseket a konföderáció után és aztán arra gondolt, hogy talán szólnia kellene rólam valami Davenek. Te ismered talán?
- Dave Ferguson. A polgár mester.- összerezzentem, ahogy apám kimondta a Ferguson nevet.
- Ó. Ez nem tetszik nekem.- a homlokom ráncoltam.- Itt valami nagyon nagy gáz van...
- El kellene költöznünk.
- Nem! Ki van zárva, hogy én még egyszer költözni fogok.- ezzel a témát rövidre zártam. Miután elmosogattam egy könyvel a kezemben sétálni indultam. Átvágtam a temetőn így hamar a kúriához értem.
- Hahó! Van itt valaki?- kérdeztem óvatosan. Nem érkezett válasz ezért elkezdtem megtenni egy kört a ház körül.
- Norton!- kiabáltam, de nem érkezett válasz. Végül bementem az öreg ajtón a házba. Mikor beértem az első gondolatom az volt, hogy ez hatalmas. Egy gyönyörű nagy galéria amihez két lépcső vezetett fel. Még ennyi idő után is szemet kápráztatóan festett. A lépcső öreg volt és szemmel láthatóan ingatag. De valami furcsa belső késztetéstől vezérelve felmentem az emeletre. A bal folyosót választottam és bementem egy üres szobába. Rám törtek a kép rohamok. Pontosan láttam a szobát úgy ahogy annak idején kinézett. Az ágy helyét, a festést, a képeket a falon, az öreg komódot, mely virágokkal volt tele. A sok növény közt egy kép bújt meg. Teljesen értelmetlenül közelebb léptem, hogy megnézhessem a képet. Ez... Ez lehetetlen. A képen én voltam... és aki mellettem állt az most az ajtóban áll és mérgesen figyel engem.
- Te mit keresel itt?!- kérdezte Norton sokkal ellenségesebben, mint ahogy kinézett. A látomásnak vége szakadt és minden kitisztult. De a sokk hatása alatt álltam még bőven.
- Én... Téged.- Norton arca enyhülni látszott.- Még a neved is kiabáltam!
- Menjünk ki innen.-  mondta Norton. Bólintottam és követtem ki a házból. Leültünk a platán fára.
- Szóval?- kérdeztem, hogy végre mondjon valamit.
- Miért kerestél?
- Beszélnem kell veled.- mondtam és előadtam neki a vérfarkas támadást és azt sem hagytam ki, hogy mit mondtak nekem a levéltárban.
- Örömmel hallom, hogy a város vezetése még mindig a családom kezében van.- mondta büszkén.
- De most ne ennek örülj hanem mondd el amit tudsz.
- A vérfarkasokról tudok. Hold teltekor, mindig felbukkan egy pár a környéken, de a várost elkerülik. Gondolom azért támadott meg titeket mert a ti házatok már nem tartozik a városhoz. Csak sejtéseim vannak egy varázs határról. Ennél többet nem tudok mondani. Ha egy kicsit később halok meg. Miután polgár mesterré avattak volna akkor tudnék segíteni.
- Varázs határ? Ez olyan amit boszorkányok csinálnak igaz?- Norton bólintott.
- Azt hiszem a lényegre tapintottam.
- Szerintem ne menj vissza a levéltárba. Nem szeretném, hogy bármi bajod essen.
- Nem fog. Köszönöm a segítséget!- mondtam és átöleltem. Az erőm elég egy érintés imitálásához.
- Sajnálom, hogy nem tudtam többet segíteni.
- Így is rengeteget segítettél! Nagyon köszönöm. De most megyek apa miatt. Még jövök, majd.- mondtam és haza szaladtam. Felmentem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Új infó van, de apunak nem mondhatom el. Nem tudhatja, hogy szellemekkel barátkozok...