10. rész

Spagettit ettünk apuval és néztük az esti sorozatokat a tévében. A reklám alatt az iskoláról kérdezgetett.
- Holnap lesz tesi óránk... azt hiszem.- mondtam és a kezébe adtam egy pohár tejet.
- Régen jó voltál tornából. Jelentkezel valami iskolai tevékenységre?
- Nem tudom. Talán. Tudod ki szeretném deríteni, hogy mit akart az a vérfarkas. Holnap benézek a városi levéltárba.
- Manta, ne foglalkozz vele és akkor ők sem foglalkoznak majd velünk.
- Apa, ezt te sem gondolod komolyan!- mondtam és felmentem a szobámba. Az ölembe vettem a laptopomat és elkezdtem írni egy levelet:


" Anya.
  Most sem vagy velünk... és adja az ég, hogy ne lássalak újra így, de mégis hiányzol. Olyan nehéz egyedül helytállnom. Apa pont olyan makacs, mint régen. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy nem foglalkozunk a bennünket ért támadással. Ahányszor rá nézek csak a te hibádat látom. Te keverted bele őt. Megszállottan hajszolja a normális életet. Egyszerűen nem akarja elhinni, hogy ez már sosem lesz olyan, mint régen! A történt elmúlt és te már sosem fogsz újra a családunk része lenni. Te itt hagytál minket. Nem fogom megérteni, hogy miért tetted ezt. De mi akkor is szeretünk. Az egészben pedig az a legrosszabb, hogy érzem apa néma szenvedését. Őt sebezted meg a legjobban. Remélem... most bárhol is létezel... tudod, hogy mi... mi igazán szerettünk. "


 A levél elküldetlenül hevert egy mappában, mint már sok más levél egyazon címzéssel: Anya. A laptopot a földre tettem és kimásztam az ablakom helyén. Leültem a tetőre és a csillagokat néztem. A tekintetem elég hamar elkalandozott a temető irányába. Norton járt a fejemben. Ő is tudhat valamit. Hűvös szellő csapta meg az oldalam. Ráfordultam az arcommal, mint ha láthatnám honnan fúj. Egy pillanatra mintha Fegan arcát láttam volna a fák közt. Megráztam a fejem. Lehetetlen nem éreztem a közelben egy ember jelenlétét sem. Visszamásztam a szobámba és elaludtam az ágyban. Reggel túl korán csörgött az óra. Későbbre állítottam, de nem tudtam vissza aludni így csináltam reggelit apának is és betettem a hűtőbe. Túl korán értem be az iskolába. A személyzeten kívül alig tartózkodtak diákok az épületben. Elindultam a szekrényem felé, hogy bepakoljam a könyveimet, mikor megláttam ahogy Fegan lép ki az irodából egy táskával. Körülnézett a folyosón, de mint ha meg sem látott volna engem, majd kiment az ajtón. Hátrafordultam, de nem volt mögöttem senki. Gyorsan bepakoltam a szekrényembe, majd kimentem az udvarra és leültem egy padra. Nem telt sok időbe, hogy Loren és Mickey rám találjon.
- Heló!- mondta Loren hangosan jó nagy mosollyal.
- Sziasztok.- mondtam halkan és egy apró kis mosollyal gyengéden intettem feléjük. 
- Ugyan!- Loren mereven és mogorván nézett rám.- Nem szabad ilyen fa pofát vágni a naphoz! Mosolyogni kell és akkor a világ is rád mosolyog!
- Ó... hát persze. Loren és az ostoba okosságai!-  undokoskodott Steph.
- Már megbocsáss... Téged ki kérdezett?- mondta Loren olyan ellenségesen, hogy el sem tudtam képzelni, hogy ő így is tud beszélni.
- Amerikában élünk hahó... ez itt nem Kína.
- Japán vagyok szőke...- mondta Loren.
- Egyre megy. A sárga az mindig sárga marad.
- Állj le Steph!- mondta Mickey.
- Nekem csak ne parancsolgasson egy ilyen kis senkiházi pizza futár!- förmedt rá. Steph rám nézett.
- Mi az? Most én jövök?
- Nem tudom mért van annyira odáig tőled Tim. Semmi átlagon felüli nincs benned.- jelentette ki.
- Ha neked az egzotikumok átlagosak Barbie...- vontam meg a vállam. Steph durcásan megfordul és hátradobta szőke haját.
- Jól ki osztottad!- dicsért meg Loren.
- Nem szeretem ha sértegetik a barátaimat.- jelentettem ki büszkén.  
           Tesi órán együtt futottunk Lorennel.
- Te jelentkezel szak körre?
- Nincs semmi jó. Mondanám, hogy legyünk szurkoló csajok, de a csapat feje Steph.
- Kiállhatatlan egy csaj.
- Én sem értem, hogy tudta elviselni Tim.- rázta a fejét Loren. Egy újabb körhöz értünk. Ekkor láttuk meg ahogy a foci csapat kikocog a pályára és elkezdi a bemelegítést.
- Hmm...- kuncogott Loren.
- Hé! Ezt nekem kéne mondanom. Neked van pasid!- nevettem.
- Nézd már! Tim neked integet.- odakaptam a fejem és valóban. Mosolyogva vissza intettem és tovább futottam Lorennel az oldalamon.
- Mit csinálsz szombaton?- kérdeztem Lorent.
- Eljövünk az évad nyitó meccsre.
- Te és Mickey?
- Meg te is. Te kis buta...- nevetett.
- Tudod apu nincs túl jó bőrben, otthon kellene maradnom vele.
- Manta lazíts! Apud biztos nem bánja ha egy estét velünk töltesz. Mickey hazavisz a meccs után! El kell jönnöd. 
- Megkérdezem.
- Ha nem velünk jössz akkor Tim úgyis el fog hívni. Akkor pedig a kispadon játszhatod a rajongó szerepét. Ezt nem akarod.- oktatott ki.
- Igazad van.- értettem egyet.
- Tim egyfolytában téged néz. Olyan aranyos teljesen beléd esett.- kuncogott.
- Dehogyis!- tiltakoztam, pedig pontosan tudtam mi jár Tim fejében.
         Iskola után első utam a levéltárba vezetett. Egy szürke épület a városházától nem messze. Bementem az ajtón és fel a vörös szőnyeggel fedett lépcsőn. A falak fehérek voltak és sötétbarna polcokon sorakoztak a mappák és könyvek. A pult mögött egy vöröses szőke hajú idős nő ült, hátul kontyba fogta a haját. Szemüveget viselt, ami gyöngyös pánttal volt a nyakába akasztva.
- Segíthetek valamiben?