8.rész (Jó hosszú lett szerintem.)

Első nap az iskolában. Valahogy éreztem , hogy szörnyű lesz. Néha igazán antiszociális egyéniség tudok lenni. Az elmúlt fél évben pedig a hallgatás került előtérbe. Könyvem nem volt, csak egy papírom ami azt bizonyította, hogy az iskola tanulója vagyok. Bedobtam a táskámba pár szendvicset és elindultam a suliba. Ahogy begurultam  a parkolóba kíváncsi szemek tapadtak a kocsimra. Kiszálltam és a szemek követni kezdtek. Besétáltam az irodába, hogy megtudjak valami értelmeset. Nem én voltam az egyedüli. Leültem a váróban lévő fotelre és bámultam ki az ablakon. A szél a leveleket pofozgatta, szinte hallottam a hangjukat mikor félbe szakította valaki a merengésem.
- Jöjjön be Ms. Mickens.- a titkár nő aki szólított, magas volt a fogai sárgák és kuszák, vörös haja egy rendezett csimbók volt. Nem volt egy mai tyúk. Blézert viselt egy terítő mintájú blúzzal és egy fertelmes cipőt. Nem voltam az a nagy divatozós soha. De ez a stílus még engem is kiakasztott. Felálltam és követtem a nőt.
- Szóval mit szeretnél tudni?- kérdezte.
- Talán adhatna nekem egy órarendet.- javasoltam.
- Órarendet az első órán kap majd.
- És az mikor is lesz?
- Nyolckor.- jelentette ki lenéző hangsúllyal. Tudom, hogy ez egy általános dolog volt, de meg kellett bizonyosodnom róla.
- És hol?- kérdeztem. " Hát ez a lány semmit sem tud?!" 
- A hatos teremben.- mondta miután levette a szemét egy táblázatról. Nyilván azt nézte meg melyik osztályba tartozok.
- Rendeben. Köszönök mindent.- azaz semmit. Kimentem az irodából. Kérdezősködtem volna még, de nem bírtam elviselni ezt a nőt. A folyosókon mindenki megbámult, de senki sem jött oda hozzám. Nem bántam. Fél óra járkálás után eldöntöttem, hogy megkérdezek valakit merre is van az a hatos terem. Mindenki engem nézett. Az összes létező porcikámat láttam az összes létező szemszögből. Irritált ez a sok gondolat.  Végül kiszúrtam egy lányt aki a szekrényével birizgált. Ő volt az egyetlen aki nem rám gondolt. Ő arra gondolt, hogy vajon hiányozni fog-e a kis öccsének ha felébred és, hogy vajon idén is ugyan az lesz e a matek tanára.
- Szia.- szólítottam meg. Megfordult és végigmért. "Nem ismerem."
- Szia.
- Manta Mickens vagyok. Most költöztünk ide és még új vagyok a suliban meg tudnád mondani merre van a hatos terem?- hadartam idegesen. "Ó hát róla beszél mindenki."
- Persze. Menj végig ezen a folyosón arra.- mutatta.- Aztán fordulj balra számolj egy kettő három ajtót és ott lesz bal oldalon egy levágás. Van ott egy ajtó és felette van egy bazinagy hatos. Megtalálod.- bíztatott. Kedvesnek tűnt és a gondolataiban sem volt semmi hátsó szándék.
- Hogy nem vettem észre!- nevettem és a homlokomra csaptam.
- Van ez így. Biztos vagyok benne, hogy én sem vettem volna észre a te helyedben.
- Ezt miből gondolod?
- Á ezt csak tudom. Melyik osztályba fogsz járni?
-Fogalmam sincs. Az irodán egy árva mukkot sem mondtak csak hogy az első óra nyolckor van a hatosban.
- Mrs. Marrot egy igazi hárpia. Ne is törődj vele.- legyintett. Felharsant a csengő és mindenki elindult valahová.
- Hát akkor szia. Remélem találkozunk még. Hogy is hívnak?
- Loren. Loren Woodstock. És én is remélem, hogy még találkozunk.- mondta és megölelt. Hát itt ekkora divat ez az ölelgetés? Elindultam az útvonalon amit mondott és meg is találtam a hatos termet. Beléptem az ajtón és két tucat szem pár szegeződött rám. A tanári asztalhoz döcögtem.
- Jó napot Manta Mickens vagyok.-mondtam a tanárnak.
- Á igen Ms. Mickens. A nevem Gabriel Anton. Üljön le kérem valahová. Például ott hátul. -mondta és rámutatott. Egy üres pad. Szuper. Hátramentem és leültem. Elővettem a tollam és egy jegyzet füzetet amit utólag pakoltam be.  A tanár beszélni kezdett. Lediktálta az órarendet elmondta melyik tanár milyen tantárgyat tanít. Hallottam a gondolataiban, hogy ezt külön az én kedvemért tette. Az irántam való érdeklődés egész nap megmaradt. Az első órán szerencsére hátul tudtam helyet foglalni,de voltak páran akik hátranéztek, hogy megbámulhassanak. Ez a baj az ilyen apró közösségekkel. Ami új az szenzációs! Mikor kicsengettek Mr. Anton az asztalához hívott.
- Manta keress meg következő szünetben próbálok fénymásolni neked egy térképet.- ajánlotta fel.
- Köszönöm Mr. Anton az igazán remek lenne.- mondtam hálásan. Már most tudtam, hogy Mr. Anton - a történelem tanát - lesz a kedvenc tanárom. Mikor kiléptem az ajtón oldalba lökött egy lány.
- Szia. Steph Alcey vagyok.- mondta és a kezét nyújtotta. Kezet ráztunk. 
- Heló, Manta vagyok.
- Milyen cuki ez a név. Bár én a kígyómnak adtam volna ilyen nevet.- kuncogott.
- Aha.- mondtam bizonytalanul. Nem volt szimpatikus ez a lány. Mégis ki köszönne neked úgy hogy előtte jól oldalba ver?
- Persze nincs kígyóm!- mentegetőzött. Elkezdett mellettem sétálni és végig kérdezgetett.
- Honnan jöttetek?
- New York-ból.
- Ó én még sosem voltam nagyvárosban, de amint befejeztem a sulit Los Angelesbe költözök. Az anyám szerint azonnal híres leszek...- locsogta. Ekkor megpillantottam Lorent aki egy nyurga fekete hajú sráccal beszélgetett.
- Loren!- kiáltottam és integettem neki. Faképnél hagytam a papoló Stephet aki csak tátogott azon a sületlenségen, hogy én ott hagytam őt azért, hogy Lorennel beszélgessek. Nem érdekelt.
- Mi újság csajszi milyen volt az első órád?- kérdezte.
- Borzasztó. Mindenki engem bámult, de Mr. Anton nagyon kedves volt.
- El kell, hogy szomorítsalak még most is mindenki téged bámul. Ő itt a barátom Mickey.
- Heló.- mondta mély öblös hangján. Meglepődtem. Mickey vékony volt és magas. Igazi piszkafa. Nem volt se jóképű, sem csúnya. Mindössze átlagos volt. A mély hangja igazán meglepett azt hittem vékonyabb hang fog köszönni nekem.
- Szia.- mondtam és kezet ráztunk. Már kezdtem bízni benne, hogy nem fognak megölelni ahányszor találkozom valakivel mikor magához húzott. Megborzongtam és hátrébb léptem.
- Hol lessz a kövi órád?- kérdezte Loren. Felcsaptam a jegyzetfüzet borító lapját és megnéztem.
- A négyesben... Mrs. Mottal. Biológia?
- Nekem is! Szuper! Ülünk együtt?- kérdezte lelkesen.
- Aha.- hápogtam.
- Csak aztán el ne csaklizd a barátnőmet!- vigyorgott Mickey. Halványan bajsza volt és fura,de egész hasonlított Mickey egérre a hegyes orrával és a fekete, göndör hajával. Követtem Lorent a biológia teremhez közben azt hallgattam, hogy magyarázza kicsoda is ez a Steph.
- Ő a suli "legmenőbb" csaja. Régen Tim Brownal járt. Ők voltak az álompár. Tudod a szokásos sztori.
- Igen értem. És te vagy a kívülálló vagy mi?
- Nem én normális vagyok... végülis igen.- jelentette ki.
- Szerintem is normális vagy.- nyugtáztam nevetve. Bementünk az osztályba és Loren segített nekem helyet szerezni hátul. Maga mellett. A tanár levezette a tantervet én pedig szorgalmasan jegyzeteltem. Loren jókat nevetett rajtam írás közben. Azt mondta ne legyek ilyen stréber, de nem figyeltem rá. A következő órám matek volt és lényegében ugyan az történt mint biológián annyi különbséggel, hogy most nem Loren volt a pad társam, hanem egy Duke nevű srác és a legelső padban ültem, a köz szemle tárgyaként. Mikor kiléptem az ajtón elindultam megkeresni Mr. Antont. Útközben hozzám csapódott Loren és Mickey is. A tanári szoba előtt beszélgetett egy magas szőkés vöröses hajú nővel.
- Ő Ms. Gollstein. Vigyázz vele! Haláli egy irodalom tanár!- oktatott Loren. Erősen bólogattam.
- Ó Ms. Mickens!- kiáltott fel Mr. Anton mikor meglátott minket. Fiatal jóképű pasas volt. A legtöbb lánynak bejött a suliban, de én és Loren kifejezetten nem közéjük tartoztunk. Odamentünk és hápogtunk valami köszönés félét.
- Látom máris szereztél barátokat.- mosolygott. Őszinte mosoly volt. Sugárzott belőle a boldogság. Érdekes volt, hogy lehet valaki ennyire őszinte.
- Hozom is a térképet. Gondolom Loren és Mickey szívesen segítenek ebéd közben bejelölni a legrövidebb utakat egyes helyekre.- mondta és bement a tanáriba.
- Ismeritek egymást előzőleg?- kérdezte Mickey.
- Nem.
- Pedig most még a szokottnál is kedvesebb.- mormolta.
- Lehet bejössz neki!- ugratott Loren.
- Dehogy!- legyintettem. Mr. Anton kijött egy halom papírral a kezében. Látta az ijedségemet ezért elmosolyodott.
- Nyugi ez nem mind az. Csak ez.- mondta és a kezembe nyomott egy papírt.- A többi hirdetés. Történelem versenyt rendezünk. Nincs kedvetek jelentkezni?
- Köszönöm Mr. Anton, de most nincs időm csak a tananyagra... tudja a kisöcsém.- érvelt Loren. Észre sem vettem, hogy Mickey eltűnt.
- Még átgondolom.- mondtam gyorsan. Mr. Anton bólintott majd eltűnt a lapokkal.
- Nem túl jó leszerelő duma.
- Nem is annak szántam. Tényleg átgondolom.- Loren vállat vont és elsétáltunk az ebédlőbe. Leültünk egy asztalhoz. Én nekiálltam majszolni a szendvicseimet Loren, pedig vett egy pizzát. Mindenki minket nézett. Páran oda jöttek bemutatkozni, de nem tudtam megjegyezni a nevüket. Már majdnem végeztem a második szendvicsel. Loren épp bejelölt pár útvonalat egy piros filccel, mikor odatipegett az asztalunkhoz Tim és két (gondolom) barátja. Tim leült mellém a másik két srác, pedig Lorent fogták közre.
- Hű micsoda dísz csürhe.- bődült fel Loren.
- Kétlem, hogy sokáig maradnának.- válaszoltam és mérgesen Timre néztem.
- Szóval még mindig haragszol...- állapította meg.
- Eltaláltad.
- Nem tudom mit mondjak.- vallotta be hosszas gondolkodás után. Tudta, hogy a sajnálom szöveggel nem menne semmire.
- Menj el. Kérlek. Túl kell tennem magam ezen. Nem voltam felkészülve erre a sok mindenre. Megalázó volt az a kis jelenet, azzal a másik sráccal. Értsd ezt meg. Megígértem, hogy szólni fogok, de még nem jött el ennek az ideje.- magyaráztam.
- Rendben.- mondta és felállt. A másik kettő is és elmentek.
- Ugye tudod, hogy ezt meg kell magyaráznod. Ez a hármas nem szokott csak úgy odaülni akárkihez.
- Valahogy sejtettem...