6. rész

-És ez az egy templom van?- kérdeztem a főtéren állva.
- Igen. Miért?
- Á semmi.- legyintettem és körbefordultam. Az egyik fa alatt észre vettem egy srácot. Minket nézett és olyan furcsa keserédes mosolya volt. Visszafordultam Timhez és hallgattam a meséjét a templommal kapcsolatban, hogy a szülei, hogyan házasodtak itt össze. Az járt a fejében, hogy egyszer talán velem fog itt összeházasodni. Utáltam, hogy hallom mindenki minden apró kis titkát minden egyes ki nem mondott szavát. Az agyamra ment mikor a srácok elképzeltek meztelenül. Ettől függetlenül néha jól jött. Viszont nehéz volt titokban tartani.
- Hahó. Valami baj van?- kérdezte Tim.
- Dehogyis miért?
- Csak olyan furcsán néztél a fákra mi van ott?- mondta és arra nézett ő is.- Ó, már értem.
- De...- mondtam volna, de Tim elindult az ismeretlen srác felé és mikor odaért meglökte a vállát.
- Te meg mit képzelsz magadról, hogy megint ide jössz és tönkre teszed a napomat!- hallatszott a hangja. Utána szaladtam és próbáltam eltolni a sráctól.
- Tim, hagyd már nem csinált semmit csak itt állt! Tim!- kiabáltam vele, de félre söpört.
- Szóval te így szoktál bemutatkozni?- kérdezte az ismeretlen srác. Nem tudtam kitől kérdezte tőlem vagy Timtől mert a mondat elején még engem figyelt, aztán Timre nézett.
- Te csak fogd be a szád!- utasította Tim és újra meglökte.
- Tim fejezd be! Igaza van!- mondtam és durcásan karba tettem a kezem.
- De hát pont ezt akarta elérni!
- Hála neked sikerült is.- vetettem oda és eltrappoltam a párostól. Tíz méterre távolodhattam el kb. mikor Tim utánam jött.
- Manta! Manta várj már!-kiabálta. Nem fordultam meg. Tim gyorsan beért engem.
- Sajnálom... Nem kellett volna hagynom, hogy így kihozzon a sodromból ez a...
- Ne kezd már megint.- vágtam a szavába.
- Hadd vigyelek haza.- mondta.
- Nem kell.
- De el fogsz késni.
- Haza fogok sétálni. Egyedül! És nem érdekel, hogy mennyire sajnálod.- mondtam. Tim megállt tiszteletben tartva a kijelentésem. Fogalmam sem volt merre is van az a hazafelé ezért amit látó szögön kívülre estem megkérdeztem egy járó kelőtől, hogy merre is lakok. Gyorsan haza találtam, de a séta kifárasztott. Ledőltem a kanapéra és elaludtam. A telefon ébresztett fel.
- Tessék?- szóltam bele.
- Jónapot Samanta Mickenst keresem. A nevem Adrian McAby.
- Milyen ügyben ha szabad kérdeznem?
- A Californiai-Parakutató-Intézet munka társa vagyok.
- Ó. Sajnálom, de valószínűleg félre tárcsáztak még csak nem is ismerek Samanta Mickens nevű nőt. Nagyon sajnálom.
- Persze. Azért köszönök mindent.- és letette. Fogalmam sem volt, hogy sikerült-e meggyőznöm őket, de nagyon reméltem. Bementem kicsit apuhoz a kórházba haza felé pedig bevásároltam. Este olvastam egy keveset aztán elaludtam.
   Álmomban találkoztam Nortonnal.
- Nem gond, hogy itt kerestem fel?
- Nem, dehogy is.
- Hogy telt a napja?- kérdezte.
- Nem mondhatnám,  hogy kellemesen. Igazából szörnyen. Egy fiúval találkoztam... aztán, majdnem össze verekedett egy másik sráccal és... olyan kínos volt. Mindenki látta hogyan veszekednek. Borzalmas volt.
- Sajnálom.- mondta. Egy padon ültünk a Central Parkban. Az a hely egy cseppnyi csoda a nagy városi dzsungelben.
- Miféle hely ez?- kérdezte.
- Ez a Central Park. New Yorkban vagyunk.
- Itt élt?
- Igen. Egy másik életemben.
- Gyönyörű hely.- mondta és a kezemre csúsztatta a kezét. Meglepődtem. A szellemek gondolatait nem hallottam. Nem hallhattam nem volt testük így nem tudtak közvetíteni. Fogalmam sem volt arról hogy Norton esetleg érezhet irántam valamit. De nem húztam el a kezem. Norton helyes fickó volt. Kedves, igazi úriember. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem élt. Viszont teljesen összezavart ezzel az egyetlen apró mozdulattal. Még sosem kezdett ki velem szellem. Az álomban ez még hihetetlenebbnek tűnt. Norton olyan valóságosnak tűnt, mint ha tényleg élne. Hozzá akartam bújni és azt akartam, hogy megcsókoljon és még többet. Ez a baj az álmokkal. Ha felvesz egy irányt egy érzést nem lehet elterelni onnan. Próbáltam beszélni hozzá, de nem ment. Erőt vettem magamon és felébredtem. Felültem a kanapén és a homlokomra tapasztottam a tenyerem.
-Ó én barom!